Miben tudok segíteni?
Miben és hogyan tud segíteni neked/nektek egy párkapcsolati coach?
Sokszor találjuk magunkat nehéz helyzetben, amikor olyan jó lenne valakivel megbeszélni a problémát és megoldást találni rá. Egy párkapcsolatban veszedelmes következményei lehetnek, ha azt a feszültséget, amit máshonnan hoztál és nem tudtál levezetni, haza viszed és a társadra zúdítod. Pedig érdemes lenne inkább a problémáinkat a társunkkal megbeszélnünk. Így keletkezik egy munkahelyi problémából párkapcsolati konfliktus. A feszültség szinte pillanat alatt kicsapódik és utána mérhetetlenül sajnálod. Voltál már így?
Miután kiadtad magadból a feszültséget, rossz érzésed támad. Ha ilyet teszünk, jó ha van annyi önismeretünk,hogy hamar megértsük mi történt és képesek legyünk bocsánatot kérni. A megbocsátásban az a felemelő, hogy az a feszültség, ami egyébként a lelked mardosná, eliminálódik. Biztosan hallottál már arról, hogy az a harag, amit egy másik emberrel szemben táplálsz, valójában téged emészt, téged pusztít, nem azt, aki megbántott.
Persze ilyenkor szánjuk- bánjuk, amit tettünk. Jóvá is akarjuk tenni, mintha semmi sem történt volna. Ez lehet egy gesztus, egy mondat, egy mozdulat vagy egy gondolat, ami a pillanatnyi feszültséget egy kicsit segít enyhíteni.
Ezek a lelki mechanizmusok arra jók, hogy pillanatnyilag segítenek rajtunk, de tudnunk kell, hogy hosszú távon nem jelentenek megoldást.
Személyes találkozás során az alábbi módon tudok Neked segíteni:
Párkapcsolati Coachként leszek a segítségedre, ha még nem állsz/álltok készen egy terápiás foglalkozásra, de át szeretnéd/szeretnétek beszélni a helyzeteteket,amelyet nem tudtok magatok megoldani. Szeretettel várlak! Mindenképpen érdemes átbeszélni az adott problémákat és ezáltal enyhíteni a nehézségeket. A konfliktusok kibeszélésével, rávezetlek benneteket arra,hogy milyen elemeket érdemes beépíteni a párkapcsolatotokba, amelyeket mindketten meg tudtok tartani. Tudatosan tudjátok alkalmazni. Így esélyt adtok, hogy a problémáitok megoldódhassanak.
Ha a elhidegültetek egymástól, vagy sokat veszekedtek, akár apró dolgokon, vagy éppen egy megcsalásos helyzetben vagytok, mindenképpen érdemes felismerni, hogy változtatni kell. Ezt a folyamatot segítem.
Házassági tanácsadás során elmesélik a párok,hogy milyen problémáik vannak. Hogy látják benne önmagukat és a másikat. Ezt otthon nem tudják megbeszélni a párok veszekedés nélkül. A helyzettel való megküzdés és megbirkózás érdekében új optikát választunk és ezáltal egy szisztematikus, jól átlátható és könnyen tanulható módszerrel előbb-utóbb képesek lesztek egyre könnyebben kezelni a kialakult helyzetet. Ráéreztek mikor mit kell tenni a kapcsolat javítása érdekében.
Hol és mikor tudunk találkozni?
Budapesten: VIII. kerület Corvin Plaza mögött (Ferenc körút és Klinikák metró megálló között félúton)