Kisebbrendűségi érzés és a szeretethiány

De mi is az a kisebbrendűségi érzés?

Nem ritka manapság az az embertípus, aki súlyos kisebbrendűségi érzéstől szenved, amelynek gyökerei minden bizonnyal a gyermekkorba nyúlnak vissza. Ilyenek leszünk, ha a szüleink gyakran azt mondogatják hogy :” A nővéred különb nálad! „ „Nem vagy olyan okos, mint a bátyád.” „Ha így folytatod, semmi nem lesz belőled! „

Gyermek korunkban,  elfogadjuk ezeket a negatív üzeneteket és még felnőtt korunkban is elkísérnek bennünket ezek a mondatok. Ezért aztán elkezdünk azon dolgozni, hogy bizony legyőzzük az ebből fakadó kisebbségi érzésünket. Bizonyítási vágy van bennünk, hogy megmutassuk, elég szorgalmasak vagyunk és igen is jól végezzük a dolgunkat. Vagyis egyértelmű bizonyságot szeretnénk nyerni efelől. Megmutatjuk magunknak, és persze másoknak is, hogy nem vagyunk alábbvalóak, kevesebbek másoknál. Ha alacsonyabb rendűnek érezzük magunkat, akkor mindig az jár a fejünkben, hogy magasabb szinten teljesítsünk másoknál. A kisebbrendűség miatt aztán hajlamosak vagyunk a maximalizmusra. Így alakul az ember munkamániássá. Soha nem érezzük magunkat tökéletesnek, és úgy véljük, hogy a ránk bízott feladatot nem tudjuk jól elvégezni, és így nem lesz velünk a főnökünk megelégedve.

A munkamániás sokszor azért nem fog bele a házkörüli teendőkbe, mert úgy véli, nem tudja tökéletesen elvégezni a rá bízott feladatot. Nem kezd hozzá, nehogy kudarcot valljon.

Sok munkamániás szenved a szeretethiánytól.  Már gyermek korukban  nem kapják meg a helyes üzenetet, miszerint azt kellene mondaniuk a szülőknek, hogy : „ szeretlek” helyette az van, hogy „szeretlek, ha ….” Ha jó jegyeket hozol, ha kitakarítod a szobádat, ha elmosogatsz, ha bepakolsz a mosogatógépbe stb. Ez a feltételhez kötött szeretet, amely azért veszélyes, mert nagyon könnyen munkamániás felnőttet formálhat a gyermekből .

A munkamániás, mivel elismerésre vágyik és azt az életében fontos szerepet betöltő személyektől, társától, gyermekeitől ritkán kapja meg, így csupán a munkájáért kapott elismerés tölti el jó érzéssel.

Ilyenkor, ha valaki nem ismeri fel a munkától való függőséget, akkor a szeretet iránti vágya egész életében kielégítetlen marad.

De van egy másik hajtóerő is a munkamánia mögött.  Ez pedig nem más, mint a teljesítmény utáni vágy. A munka megszállottja abban a hiszemben él, hogy akkor „viszi valamire „, ha teljes gőzzel és odaadással végzi a munkáját, ha sikeres vállalkozásba fekteti a pénzét, vagy az igényein is túlmutató, drága lakást tart fent. Mert a dolgok jelentősége fontos számára, és közben nem ismeri fel,, hogy nem jó irányba halad az élete.

Hogy lehet e mindezen változtatni? Igen!