Ha a társam nem volna ilyen…

Lássuk be, hogy annak idején bennünket sem tanítottak meg arra, sem az oviban sem pedig az iskolákban, hogy a saját hibáinkkal foglalkozzunk. Ez ma sincsen másként. Vagyis ezt a problémát felnőttként, mitől tudnánk jól kezelni?

Hallottál már hasonló megjegyzéseket? „Ha a társam nem volna ilyen, akkor én sem így viselkednék!” Ha, ha, és az akkor. Szerintem sokan mondtunk már ilyet, vagy ehhez hasonlót.

„Ha a férjem szépen beszélne velem és figyelmesebb lenne hozzám, akkor jobban tudnám szeretni, de így csak kiöli az érzelmeimet és legjobb, amit tehetek, visszahúzódok. Legszívesebben elhagynám.” Legtöbb párkapcsolat ilyen szemléleten bukik el. Na, hát jól van! Javaslom, hogy érezzünk együtt ezzel a hölggyel! Milyen rossz lehet neki! De azt is vegyük közben figyelembe, hogy több ezer pár tölti azzal a drága idejét, hogy reménytelenül arra vár, hogy a társa megváltozzon.

Mert mit mondunk, ha mégsem változik meg? „Ki kell lépnem ebből a kapcsolatból. Elválok, mert ő sohasem fog megváltozni.”

Nem árt viszont nagyon őszintének lennünk magunkhoz, mégpedig: hogy ez a várakozás, reménykedés, semmi eredményre nem vezet. Kivétel, ha a párunkat kényszerítjük a változásra. Ezzel a kényszerrel elérhetjük, hogy megnehezítve az életét, behódol az akaratunknak. Ettől azonban borítékolható, hogy a párkapcsolat légköre nagyon feszült lesz és a társunk pedig még jobban előtérbe helyezi azokat a tulajdonságokat, egyet- kettőt a „sok” közül, amiről tudja, nekünk nem felel meg.

Sokan tapasztalhattuk ennek a kényszernek a rossz érzéseit, ezért mindenképpen arra bíztatnálak, ha a te párkapcsolatodban is jelen van ilyesfajta nehézség, tudd, hogy van olyan lehetőség, amely nem eredményez rossz érzéseket és mégis hatékony, célra törő.