Ha a világ annyira tökéletes volna, nem lenne szükség a bocsánat kérésre sem. De mivel tökéletlen világ a mienk, így meg kell tanulnunk bocsánatot kérni, ha tetszik, ha nem. Mégpedig azért, hogy jól érezzük magunkat a saját bőrünkben. Hogy mit ítélünk helytelennek, amiért bocsánatot kellene kérnünk és mit nem, azt a saját erkölcsi érzékünk vezérli. Az ember gyógyíthatatlanul egy erkölcsös lény. Igaz, a kultúránk is nagymértékben meghatározza, hogy milyen cselekedeteket hagy jóvá a lelkiismeretünk és mi az, amit már nem. De alapvetően azért elég könnyen el tudjuk dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz megnyilvánulás.
Amikor valakit megsértenek, akkor az erkölcsi érzékét sértik meg. Az eredmény pedig az lesz, hogy harag és sértődöttség támad benne. Megbántották és ezért neheztel. A megbántás két ember között egy olyan akadály, amelyet nehéz átugrani csak úgy, mert a kapcsolat ettől egy törést szenved. Ilyenkor az egészséges törekvésünk az, hogy ebből a helyzetből mielőbb kilépjünk. Túl tegyük magunkat a sérelmünkön. De mi tagadás egyszerűen nem lehet úgy tovább élni, mintha meg sem történt volna a sértés. Hiszen ilyenkor az igazat keressük és a magyarázatot, a miértre.
A kapcsolatok a sérelmektől ellaposodnak, megromlanak, miközben a szívünk egyfolytában a megbékélés után sóvárog. Sokkal jobban szeretnénk megbékélni, hiszen sokkal hatékonyabb, mint adott esetben igazságot szolgáltatni. Vágyunk a bocsánatkérésre és a megbocsátásra. Amikor megbántjuk egymást, akkor pontosan az igazság elnyerése utáni vágyunk és a megbocsátás utáni vágyunk között őrlődünk. Azt szeretnénk, ha a másik észrevenné a rossz cselekedeteit, sőt megfizetne érte, így tanulna belőle. Közben pedig a békességre vágyódunk. Ilyenkor a megbékélést csak a megbántó fél tudja lehetővé tenni, csak az ő őszinte bocsánatkérésétől állhat helyre a béke.
Ilyenkor, ha elmarad a bocsánatkérés, akkor a megbántott félnek nem marad más, mint hogy igazságszolgáltatáshoz folyamodjon.
A bocsánatkérést már csak azért is jó lenne megtanulni, mert ha erre képtelenek vagyunk, akkor akár a gyerekinkben is mély nyomot hagyhatunk, hiszen törvényszerű, hogy ha a szülők megbántják a gyereküket, és nem engesztelik ki, a gyermek úgy érzi, nem szeretik, és ebből lesznek az indulatos felnőttek.
Ha nem kérünk bocsánatot, akkor a harag eluralkodik, és arra késztet, hogy érvényt szerezzünk az igazságnak. Legyen szó párkapcsolatról, gyermek-szülő viszonyról, vagy akár munkatársi kapcsolatról. Mindegy. Bármelyik téren tapasztaljuk, hogy távol marad az igazságszolgáltatás, a saját kezünkbe vesszük az irányítást és sajnos a bosszúálláson mesterkedünk. A harag olyan nagymértékű lesz, hogy akár még erőszakba is torkollhat.
Sokszor nem elég várni, hogy a másik bocsánatot kérjen. Éppolyan fontos, hogy a sértett fél legyen annyira bátor, hogy szeretetteljesen szembesítse a megbántó felet a sérelmével, annak mértékével. Így lehetővé tesszük, hogy a kezdeményezéssel legyen lelki ereje a másiknak bocsánatot kérni.
Meggyőződésem, hogy tanulható a bocsánatkérés. A finomabb erkölcsi érzékkel rendelkező társ taníthatja a párkapcsolatában, miként érdemes bocsánatot kérni és azzal milyen előnyökre tesz szert egy kapcsolat.
Édesanyám mondta, hogy: „Kislányom! A jó házasság titka az,- ha meg is bántjátok egymást-, hogy haraggal a szívetekben soha ne feküdjetek le. Ne vigyétek át a haragot másnapra.”Mindig a fülembe csengenek a szavai és próbálok így élni. De mi van akkor, ha a társunk bizony le tud haraggal feküdni, sőt elfordul tőlünk. Tudomást sem vesz rólunk, miközben ő a megbántó fél. Nem kér bocsánatot, sőt! De sok emberből hiányzik a hajlandóság a bocsánat kérésre! Szó szót követ, kialakul egy vita, mindenki mondja a magáét. Mert, hogy képzeli a férjem, hogy így bánik velem, este pedig elvárja, hogy mint ha misem történt volna, ágyba bújjak vele. Mit képzel a feleségem, majd hogyan fogok viselkedni, ha állandóan gyerekként kezel, uralkodni akar rajtam. Nem azért vettem el, hogy ezt tegye.
Hát ebből merre van a kiút? Hiszen mind a két fél dühös és sértett. Mindketten hibáztak, de egyikőjük sem hajlandó bocsánatot kérni a másiktól. Így hát elindul egy álló háború köztük, amelynek talán soha nem lesz vége. Sokszor évekig is eltarthat, és vagy válással, vagy pedig valamelyik fél betegségével végződik. Nem túl jó kilátások.
Nagy kérdés viszont, hogy ki mit nevez bocsánatkérésnek. Vagyis mit is takar valójában a bocsánatkérés szó? Nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Hiszen nagyon sokféleképpen lehet bocsánatot kérni. Legtöbben, őszinteséget várunk el a bocsánatkéréstől. Azt szeretnénk, ha az hiteles lenne számunkra. De mitől lesz hiteles? Minden ember mást tart meggyőzőnek. Ha igazán hatásosan szeretnénk bocsánatot kérni, mert ki akarjuk engesztelni a sértette felet, akkor azt úgy kell tenni, hogy legjobban kifejezze és közvetítse az őszinte érzéseinket. Az őszinte bocsánatkérés mellőzi a kifogásokat, vagyis jobb, ha nem kerül a mondatunkba a szó, hogy „de. Sokszor az történik, hogy bocsánatot kérünk, majd a viselkedésünket egyidejűleg áthárítjuk a másikra. Arra hivatkozva, hogy ő idézte elő. Ez a hibáztatás, és borítékolható, hogy tönkre teszi a bocsánatkérés hitelességét. Vagyis a kifogások szinte semmissé teszik a bocsánatkérést. Mert teljesen úgy néz ki, mintha egyúttal támadnánk a másikat.
Ne úgy kérj bocsánatot, hogy azután az okozott sérelmet valamilyen ürüggyel kimentsd! Hagyd, hogy a bocsánatkérés megtegye a magáét! Sok esetben mennek tönkre a házasságok e képesség hiányában. Pedig nem kellene feltétlenül, hogy így legyen!
Legutóbbi hozzászólások