Mert az idő mindent megold? Semmi nem bizonyítja, hogy az idő előre haladtával csökkenne a fájó érzések és fájó emlékek intenzitása, viszont azért van benne valami. Azért enyhül. De az érzelmi életünkben még akár, 10-15 év után is központi helyet foglalhatnak el. Csak gondoljunk bele! Adott esetben ott vannak a gyerekek, akik ha akarjuk, ha nem, összekötnek érzelmileg minket és a körülöttük forgó teendők miatt kommunikálnunk kell egymással. Van, hogy az egykori társak ugyanabban a városban élnek. A gyermekeikkel mindkét szülő tartani akarja a kapcsolatot, ezért kénytelenek rendszeresen találkozni egymással és így állandóan felszakadnak a sebek. Az pedig sokszor nem könnyíti meg a felejtést.
Meglepő, de a nők fele, és a férfiak egyharmada még sok- sok év elmúltával is haragszanak az egykori társukra. Az elvált nők egyharmada és az elvált férfiak egynegyede szerint: az élet nem igazságos. Csalódottnak és magányosnak érzik magukat. Sajnos idővel, sokszor ott marad a megbántottság és a depresszió, a féltékenység, a harag és a felháborodás érzése. Szerencsés, ha felismerjük, hogy ezek az érzések a saját lelkünket mardossák és ezáltal saját magunkat betegítjük meg velük. Érdemes lenne megbocsátani! Megtanulni, miként vetkőzhetjük le ezeket a gyötrő érzéseket. Megérteni, hogy miként jutottak közösen egy olyan élethelyzetbe, hogy sebeket hagytak maguk után! Közösen!
Hogyan élhetünk negatív érzések nélkül és boldogan ismét? Nem könnyű, mert sokszor nem csak rajtunk múlik!
Van, hogy egy másik emberrel létesített új kapcsolatot mérgezi a múltban elszenvedett csalódás okozta harag fenntartása. Pedig a jelenlegi kapcsolat boldogságára kellene koncentrálni. Mert akkor talán nem jutna az előző kapcsolat sorsára. De olyan is van, hogy a jelenlegi kapcsolatban a társ mérgezi meg azt a lehetőséget, hogy az egykori házastársak szépen, békében legyenek egymással. Ha nem is másért, csak a gyermekeik érdekeit nézve. De az új társ önző és féltékeny. Neki mit számít, hogy annak a nőnek vagy férfinek, akivel most együtt él, milyen a kapcsolata mondjuk a gyermekeivel, vagy az exével? Lényeg, ő saját maga, vagy, ha van saját gyermeke, akkor ő a No1. Vannak ilyen emberek! Akik a múltra féltékenyek, és nem a saját boldogságukra koncentrálnak. Azt állítják, szeretik a párjukat, de ezt nem képesek a szeretetük nagyságával bizonyítani. Hogy segítenék őt a nehéz, múltból hozott helyzetében. Helyette mérgezik az egykori társak viszonyát, ezáltal a saját jelenlegi kapcsolata alatt vágva a fát. De ezt persze nem mériki fel!
De vannak kivételek! Minden tiszteletem az övék! Ahol segítik egymást egy új kapcsolatban, félretéve az önzőséget. Elfogadják egymás „csomagját”, a múltat, amit cipelni kell, ha tetszik, ha nem. Hagyják jó érzésben megőrizni a társ múltját és nem bántják őt azért. Elfogadják, ami a múltból jött a közös jelenükbe, kimutatva a feltétel nélküli szeretetük nagyságát. Egy ilyen jó lelkű és intelligens ember, képes felmérni tisztán, ha a párja régi kapcsolata működött volna, ő most nem lehetne a képbe! Felméri, hogy az utálat és az ítélkezés semmi jóra nem vezet. Felülemelkedik és megmutatja: gyűlölet nélkül is lehet élni. Megértést és együttérzést tanusít a társával és segíti, hogy a lehetőségekhez képest békés és boldog életet élhessen, hiszen elég sebet szedett már össze. Felméri azt is,hogy neki is így lesz jobb, nem pedig ha gyűlölködik és konfliktust szít. Érdemes ilyen emberré válni! Nem nehéz! Tanulható!
De én úgy gondolom, hogy ha beleszólást enged valaki a múltjába oly módon, hogy a jelenlegi társ fájdalmat okozhat az ottmaradottaknak, akkor az a volt társ szegénységi bizonyítványa is egyben. De miért engedi meg az exünk ezt a viselkedést a jelenlegi párjának, a régi társával, vagy a gyermekeivel szemben? Mert egy papucs! Azért! No meg egy bosszúálló és haragtartó ember. Azért! De szerencsére előbb, vagy utóbb rájönnek ezek az emberek, hogy hibát követnek el.Kell, hogy elérje őket az a sok szép és jó érzés, amit átéltek akkor, amikor az exüket választották társuknak. Akibe beleszerettek anno, és aki gyermekeket szült neki. Eljön az az idő, hogy felismerik a saját felelősségüket abban, miért nem jó a kapcsolata az egykori szerelmével és bocsánatot tud kérni, ha bántotta, megbántotta, vagy engedte másnak bántani. Akkor lehet még békés kapcsolatot létrehozni. Bármikor eljöhet ez a pillanat! Minél előbb, annál jobb! Mindenkinek!
Mivel emlékező, és kapcsolatokkal rendelkező lények vagyunk, életünk végéig hozdozhatjuk egy elromlott, felbontott kapcsolat fájdalamait. Az első házasság esetében a válási arány 40 %, addig a második házasságban 60%, a harmadik házasságban pedig 75 %. Ez azt bizonyítja, hogy minden újabb házasságban csökken annak az esélye, hogy az a házasság, majd boldogabb lesz. Elgondolkodtató.
Vagyis tényleg a boldogságra koncentráljunk, ne pedig a másik iránt táplált haragra! Hiszen már minimum a második kapcsolatunkban tartunk. Boldogságra áhítozunk. Érdemes beleesni abba a 60 %-ba vagy a 75-%-ba? Hát azért csináljuk? Azért váltottunk? Tanuljunk meg megbocsátani! Azért érdemes, mert így minden körülöttünk élő embernek örömet és boldogságot biztosítunk. Ne magunkat nézzük! Ne legyünk önző emberek!
Ha ezzel kapcsolatosan nehézségeid vannak, és kész vagy arra, hogy teljesen más fókuszba helyezzük a múltadat, feldolgozd a sérelmeidet, hogy végre csak jó érzésekkel ébredj reggelente és így is hunyhasd le este a szemed: Gyere! Segítek!
Ha nem másért: a családodért és a szebb jövődért! De elsősorban magadért!
Legutóbbi hozzászólások