Változunk! Ha akarjuk, ha nem!

Sok dolog van, ami miatt képesek vagyunk a változásra, de legfőbbképpen azért, mert az élet rákényszerít minket.

Ha egy új párkapcsolat, bizsergés, szerelem kezdődik, hát alkalmazkodunk. Aztán, ha a dolgok véget érnek, hát ismét változunk.

Amikor az ember élete először zátonyra fut, egy darabig csak vár, és azt reméli, hogy a körülötte forgó események, majd csak úgy maguktól előre mozdítják. Egy szakítás után legtöbbször azt várjuk, hogy  a szerelem mielőbb ránk találjon. Ha rossz kapcsolatban / házasságban élünk, akkor pedig azt várjuk, hogy az javul majd. De nem várhatunk! A változáshoz tettekre van szükség.Ha a kapcsolat megmentésén dolgozunk, akkor azért, ha tovább lépnénk, akkor azért.

De valljuk be magunknak, hogy  ilyen helyzetekben, sokszor nem lépünk a tettek mezejére, hanem  sajnos szinte mindig azt várjuk, hogy csak úgy magától változzanak körülöttünk a dolgok, vagy változzon valaki más, hogy ezáltal boldogabbak lehessünk. Sokszor szerencsénk van, mert bizonyos külső események meg tudják változtatni az élethelyzetünket és ezáltal megoldódhatnak a problémák. De az is lehet, hogy a problémákból másféle gondok lesznek.

Nagy szerencse kell ahhoz, hogy  jó legyen az időzítés és az élet hullámai  a megszokott kényelmi zónánkból átsodorjon, átsegítsen minket az újabb körülmények közé. Átsodródhatunk egy érettségin, aztán egy párkapcsolaton / házasságon, a gyermek születésén, új otthont teremtésén, vagy előléptethetnek bennünket és még sorolhatnánk.

De az élet nem ilyen egyszerű. Sokan  ellenállnak a változásnak. Képtelenek tovább lépni, hiába érzik, hogy reménytelen tovább együtt maradni. Elutasítják az elkötelezettséget, vagy éppen a  a szülői szerepet, vagy nem vágynak egy előléptetésre. Ilyenkor gátat emelünk annak, hogy új színtérre léphessünk. Akár a meglévő jól működő kapcsolatunkat egy új dimenzióba emeljük. Majd előbb, vagy utóbb igent mondunk, és végre kilépünk a kényelmi zónánkból és szembenézünk azzal, hogy a dolgok, jó és rossz irányba is változhatnak. Egy váláskor, egy szakításkor az életünk fenekestül felfordul. Megfosztva érezzük magunkat a kényelemtől, attól az élettől, amelyet sokkal kényelmesebbnek éltünk meg. Ez egy nagyon rémes és elviselhetetlen helyzet.

Aztán az élet új helyre sodorhat bennünket és így, vagy úgy, de hozzászokunk a változáshoz. Közben ilyenkor, a kényelem hiányában szorongunk. Akár alkalmatlannak is érezhetjük magunkat a váltáshoz. De az új szerep idővel az énünkké válik. Beletanulunk az új életünkbe, párkapcsolatunkba.Új otthonunk lesz és egy újabb kényelmi zónában találjuk magunkat. Eljutunk oda, hogy azért változunk, mert az élet rákényszerít minket.

Az ember nem számíthat rá, hogy az élet  új helyre teszi.  Arra sem, hogy az új  körülmények hullámait meglovagolva simán tovább léphet, de ha mégis megtörténik vele, akkor van úgy, hogy az új helyzetből a régit sokszor jobbnak látja. Kényszerhelyzetben találhatja magát és ezt kérdezi: „Megnősüljek / férjhez menjek? Hagyjam ott az állásom? Szüljek még, vagy ne?” stb.

Senki sem lép az újba könnyen! Visszatekintünk és elgondolkozunk azon, hogy: hol rontottam el? Mit kellett volna másképpen csinánli? De van, aki cselekszik és dönt a bizonytalanság ellenére. Kilép a  házasságból / kapcsolatból, a hátrahagyottak iránt érzett fájdalom ellenére.

Vagyis, változást teremtünk, vagy megpróbáljuk helyrehozni a párkapcsolatunkat, amely csakis akkor sikerülhet, ha minkét fél egyformán akarja. Csakis közös elhatározásból. Nem olyan módon, ahogyan külön-külön elképzelik és majd lesz, ami lesz, mert azzal csak megy az idő és sajnos sokszor semmi tartós eredményre nem vezet.Hanem jó módszert választva, lépésről lépésre haladva. Bárhogy döntünk, a cél, egy szép és boldog párkapcsolat legyen!