A kapcsolatok indulásakor hajlamosak vagyunk a jó tulajdonságainkat előtérbe helyezni. Szebb képet festeni magunkról. De bele kell kalkulálnunk, hogy ezáltal viszont  a másik fél  kivetíti ránk a vágyfantáziáit. Belekerülhetünk egy hamis körforgásba. De ki az, aki el akarná rontani az első pár hét varázsát okoskodós eszmecserékkel?

Ahogyan megy az idő és alakul a kapcsolat, könnyen találhatjuk magunkat egy olyan helyzetben, hogy amit az elején adunk vagy kapunk, az köszönő viszonyba sincsen a valósággal. Ezért a kapcsolat elején nagyon fontos lenne az őszinteség. Ezt nem lehet másként, mint beszélgetés formájában gyakorolni.

Ezért lenne arra szükség, hogy az elejétől fogva önmagunkat adjuk. Merjük megmutatni az igazi arcunkat a másiknak. Mert ha a kapcsolat komolyabbra fordul, elkezdünk közös terveket szövögetni, lekerül az álarc és megmutatkozik a valóság. Együtt éléssel, gyerek születésével előkerülnek a hétköznapi feladatok és ezzel együtt felszínre kerül a valódi énünk is.Rossz, ha ilyenkor történik ez meg.

De vajon rabolhatjuk e egymástól az időt azzal, hogy illúziók közt tartjuk a másikat?

Mert ahogyan az illúzió elszáll, helyére kerül a valóság. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy éveket vesztegettünk el egy fantázia, vagy egy vágyálom miatt. Vagyis nem érdemes másnak mutatnunk magunkat, mint amilyenek vagyunk, mert duplán ráfázhatunk. Aztán jön a jogos csalódás a másikban.

Ezért érdemes, már a párkapcsolat elején őszintén megmutatni, hogy kik és mifélék vagyunk, mert akkor idejében kiderülhetnek olyan tulajdonságok, élethelyzetek, amelyeket a másik nem tud elfogadni. De legalább hamar kiderül és így el lehet dönteni, hogy tudunk e, vagy egyáltalán akarunk e  közösen megoldást találni, vagy inkább búcsút intünk egymásnak. Veszíthetünk így egy, de akár tíz évet is, úgy érezvén, hogy elpocsékoltuk azt.

Van olyan eset, amikor egy jó választás együttélésbe, aztán házasságba fejlődik. De tudni kell, hogy utána rengeteg munkát kell beletenni a kapcsolatba, hogy ki is tartson. Ha értékes társra találunk, akkor úgy érezzük, érte és miatta érdemes. Ha nem teszünk a párkapcsolatunkért, akkor borítékolható, hogy előbb, vagy utóbb lehúzhatjuk a rolót és próbálkozhatunk a követező jelölttel! Meg kell tanulnunk tudatosan és jól kommunikálni, ami közelebb visz a másikhoz. Csak ezzel tarthatjuk kellő szinten azt a szenvedélyt,  amit egy életen át szeretnénk megtartani, és amitől egy kapcsolat nem tud ellaposodni.

Ezt  a fajta kommunikációt tanítom!

Várlak szeretettel!