Minden embernek kényelemre van szüksége, ha teljes életet akar élni. Azonban ha túlságosan elkényelmesedünk, sok lényeges dologtól esünk el. Ha túl sokat dolgozunk, elhasználjuk a testünket. Ha nincsen megfelelően nagy kihívás az életünkben, nem kell erőfeszítéseket tennünk, akkor a lelki világunk billen meg.
De mi lehet a két véglet között?
Egy kényelmi zóna, amely a testnek és a léleknek is megnyugvást ad? Igen az! Mikor a kényelmi zónában működik az életünk, akkor ismerős, elviselhető és biztonságos körülmények között élhetünk, amelyeket mi magunk teremtettük meg. Ilyen a munkánk, a szerelmi viszonyunk, a házasságunk, a hobbink, a baráti körünk… Ilyenkor a biztonság és az elégedettség érzés lesz úrrá rajtunk, hiszen a kényelmi zónánk csodálatosan működik. Itt aztán élhetünk és virulhatunk!
Egyszer azonban minden kényelmi zóna kielégítő képessége lecsökken. A munkánk már nem jelent kihívást. A házasságban egyre több a konfliktus és a csalódás. Vagy akár egy régi barát éppen kihasználja a jószívűségünket, jóhiszeműségünket. A titkos találkák izgalmából egyszer csak kötelesség lesz és a szenvedélyes viszonyt megmérgezi a bűntudat.
Vannak olyan célok, mint a nemi izgalmak, vagy a sportsikerek, amelyek csak biztonság hiányában érhetőek el. Csak akkor valósulnak meg, ha a kényelmi zónánk határain átlépünk. A kényelem egy biztonságos állapot. Éppen ezért ebben rejlik a mérhetetlen ereje. A biztonság viszont lekorlátozza a kielégülést, amelyet bármely élmény nyújthat, így a biztonság, egy fájdalmas korlát is egyben.
A kényelem egy pihenés az erőfeszítés után és megkönnyebbülés a kockázat után. A kényelem az a tűz, ami mellett megmelegszünk, ha a hidegről érkezünk és egy egyben egy legyező, amikor a hőség elől menekülünk. Kényelem az is, ha szeretjük a szülőket, de az együtt töltött idő azért ne tartson túl sokáig.
Szóval pontosan tudjuk, mi esik jól nekünk, vagyis a kényelem fizikai jellemzőit könnyen beazonosítjuk. De a kényelem lényege nem fizikai dolog, hanem érzelmi. Az érzelmi kényelmet éppolyan ösztönösen keresgéljük, és éppolyan szenvedélyesen ápoljuk, mint a szeretetet és a pénzt. A különbség mégis az, hogy miközben az érzelmi kényelmért küzdünk, azt sokszor észre sem vesszük. Ez azért van, mert helyette marad a szokás és a mindennapi menetrend az életünkben. A menetrendünk viszont meghatározza az életünket. A mindennapi rutin szinte börtönbe zár minket. Mindig azt tesszük, amit tenni szoktunk. Hacsak nem teszünk olyan óriási erőfeszítéseket, hogy megkíséreljük, hogy változtassunk.
Mindannyiónknak határozott elképzelésünk van arról, hogy kik vagyunk. Ez igen nagy hatással van az életünkre. Az identitás alapvetően meghatározza a módot, ahogyan működünk. A mondás szerint: Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt hogy nem, igazad van.
Identitásunk határozza meg, hisszük e, hogy képesek vagyunk valamire, vagy sem és ezek a gondolatok máris kijelölik a kényelmi zónánk határait. Ha megváltoztatjuk a határokat, akkor megváltozik az is, amit gondolunk. Ha megváltoztatjuk azt, amit arról gondolunk, hogy kik vagyunk, gyökeresen megváltozik az életünk.
De minek fáradozzunk?
Erőfeszítések? Másfajta gondolkodás? Más emberek legyünk? Úgy cselekedjünk, ahogyan nem is szoktunk? A megszokott viselkedési formák korlátoznak minket.
De mit kel ilyenkor tenni?
Távozni, tovább lépni, felkavarni a dolgokat, kiszállni, másra összpontosítani, valami újat kezdeni, változtatni. Ha már nem működik a régi, tegyünk valami mást!
Ha megfeneklünk a kényelmi zónánkban, képtelenek vagyunk a változtatásra. Nem tudjuk és nem is akarjuk megtenni. Nem tudjuk, merre van a tovább. Vagy éppen pontosan tudjuk, mit kell tennünk, de nem tudjuk rászánni magunkat. Ilyenkor utáljuk magunkat a tehetetlenségünkért és szorongunk a helyzetünk miatt, mégis maradunk. Önállóan egyszerűen képtelenek vagyunk előbbre lépni. Vagyis be kell látnunk, hogy megfeneklettünk a kényelmi zónánkban.
Legutóbbi hozzászólások