Szendrey Júlia (1828-1868) és Petőfi Sándor (1823-1849) levelezése az irodalomtörténet és mindnyájunk nagy veszteségére, szinte teljes mértékben megsemmisült. Csupán Szendrey Júlia naplója, s ebben néhány Petőfihez írott, de soha el nem küldött levél és Petőfi két harctéri levele maradt fenn. Ez uttóbbiak is csak másolatban- Petőfi Zoltán hagytékából.
Naplórészlet:
Én megvallom, hogy szeretem önt, jobban, mint bárkit: de én nem merek bízni magamba, hogy azt érezni fogom később is, midőn többszöri összejövetelünk és kölcsönös megismerkedésünk tán oly színben fog egymásnak mutatani, mely nem lesz arra való, hogy szerelmünket megerősítse. És ha épen való az amit egy író mond, hogy : nincs a szerelemnek hatalmasabb gyilkosa, mint a megszokás. Ez engem elrémít, mert inkább távol egymástól egy vágyteljes életet, mint közömbösséget egymás mellett! Azért nem kötöm még most le magam, nem igérek semmit, csak azt mondom, hogy ha eljő ön tavasszal s mindketten úgy érezzük, magunk iránt kötelességnek tartom egymásban keresni fel jövendőnk bolodgságának alapját, de nem csak azon boldogságét, mely tán addig, míg a szerelem első mámora tart, hanem egy egész élet boldogságát.
Oh, ha ön szenvedélyes nem volna. Mindig féltem az ily szenvedély lángjaitól, mely éppen heves lobogása által, nemcsak mindent, ami a közelébe jön, hanem csakhamar magát is felemészti. S ha e tűz, melyre egy egész, tán hosszú élet boldogságát bíznám, melynek szüntelen hevétől függne ez, egyszerre kialudnék, miután lelkemet elégeté, nem hagyva egyebet emlékénél, ami feldult keblem nyugalmát egészen szétzavarná!…
Oh szép az ily vég regényekben? de kinek érző szive van, ezt kerülni fogja a valóságban, mert érezi, hogy ez őrültté tenné.
Szendrey Júlia Petőfi Sándor feleségeként vált halhatatlanná. Legboldogabb akkor lehetett, amikor leült a zongorája mellé, mert csodálatosan játszott rajta. Nagykárolyban nagy ünnepségre készülődtek. Szerdahelyi Pálnak volt a főispáni beavatása. Mindketten meghívást kaptak e neves eseményre. Júlia a szüleivel érkezett. Az esti nagybálban Petőfi felfigyelt a szép, karcsú, éppen táncoló Júliára, aki élénk szempillantást vetett rá. Első látásra szerelmes lett Júliába.
„Ez időtől számítom életemet, a világ lételét, azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi nem volt: akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és a szívemben a szerelem. Mindezt Júliskámnak egy pillantása teremté”(Petőfi Sándor)
Kép: Szendrey Júlia-Petőfi Sándor
Legutóbbi hozzászólások