Ezen, a nagy kerek világon, érezheted magad egyedül, vagy magányosan. De ez a két állapot nem ugyanaz! Amíg az egyedüllétre szükséged van, mert éppen magadban, magaddal szeretnél lenni, és a saját gondolataiddal, dolgaiddal foglalkozni, addig a magány az elhagyatottság mardosó érzése.
Ha egyedül vagy, lehetőség nyílik arra, hogy csak magadra figyelj. Ettől az ember valamiért retteg. El sem tudja képzelni, hogy milyen klasz dolog, ha a társkapcsolatban ezt az igényt a másik felismeri és hagyja. Amikor egyedül érezzük magukat, automatikusan egyre több tevékenységbe kezdünk bele. Ha megnézzük, minden kávézóban megy a televízió és a rádió, mert valóban kényelmetlenné vált a csend és az egyedüllét. Pedig a csend olyan varázslatos és kellemes, de mégis olyan valószerűtlen. Az élet miközben rohan, néha elcsendesedik, és olyankor úgy érezzük, mintha megállt volna. Ilyenkor az ember kétségbeesik. De az is lehet, hogy fellélegzik. Ez nézőpont kérdése.
A belső csend, csak az egyedüllétben található meg. Ha elváltunk, vagy magunkra maradtunk, vagy még nem is volt komoly stabil párkapcsolatunk, azt érezhetjük, hogy magányosak vagyunk. A nő keresi a férfit és fordítva. Azt hisszük, hogy együtt könnyebb. Ezt láttuk a szüleinknél és talán a barátaink esetében is. Nem feltételezzük, hogy lehet ezt másként is, mert menekülünk az e féle magány elől.
Egyik ügyfelem úgy véli, hogy: van egy jó munkája, amelyben kiteljesedik, és neki nincsen szüksége másra, társra. Tudom, hogy ezt ilyenkor elkeseredettségében mondja. Ezzel vigasztalódik. Sokszor kielemeztük, hogy mi is áll valójában ezen kijelentése mögött. Néhány napja boldogan hívott fel azzal, hogy találkozott egy férfivel. Mintha megváltozott volna a világ körülötte. Máris más hangulatban tudtunk beszélgetni. Azt gondoljuk, hogy éppen elég, ha egy hosszú fáradtságos nap után elvonszoljuk magunkat az ágyig. Minek nekünk a társkeresés fárasztó világa, a gyereknevelés és az egyéb hétköznapi nyűgök feladatok. Kell ez nekünk? Gondolhatjuk azt is, hogy az egyedüllét az élet más területein elért siker ára. Hát nem! Nincsen az az életkor és élethelyzet, amelyben ne volna választási lehetőségünk. Magány vagy egyedül lét ?
Egy párkapcsolatban szükség van egyedüllétre. Meg kell találnunk a belső csendet. Ilyenkor kezdődik bennünk az alkotó munka. A belső egyedüllétet élvezni is lehet. Érdemes rá törekedni! Nem jelenti a magányt, sőt még a párunk elvesztését sem. Ha megtanulunk magunkban lenni, sokkal jobban fogjuk értékelni a kapcsoltunkat. Amikor két ember találkozik, jogosan merülhet fel bármelyikőjükben az igény, hogy időnként egyedül legyenek. Olvasás, egy séta, zenehallgatás és még sorolhatnám. Ez nem ördögtől való, hanem egy természetes igény. Okos ember az, aki, ha felismeri, hogy a belső csendre van szüksége, akkor hagyja.
A magány, az más! Nem kell ahhoz elhagyatottnak lenni, hogy ezt az érzést megéljük. Nézzük csak, hogy a mai digitális világban csak egy kattintás, és bárkivel beszélgethetünk, kommunikálhatunk. Mégis teljesen magányosnak érezhetjük magunkat. Ez a Facebook- magány. Kutatások igazolják, hogy aki minél több információt oszt meg magáról, annál magányosabb. Vagyis azt szeretné, hogy valaki észrevegye. Aki túl sok információt oszt meg a párkapcsolatáról, az valószínű, hogy abban magányos. A túl sok szelfi is az egyedüllétet tükrözi.
Élhetünk azonban társként is magányosan. Ez a társas magány. Amikor azt gondolja az ember, hogy van párkapcsolata , így nem lehet magányos. De lehet! Nem nehéz észrevenni azokat a párokat, akik akár egy étteremben vacsoráznak, de nem beszélgetnek. Nincs miről. Ők társas magányban élnek egymás mellett. Akár órák hosszat egy asztalnál ülnek, de lélekben mégis egészen máshol járnak.
Elmúlik a másik iránt tanusított érdeklődés, nincsen közös téma. Elmarad a „milyen volt a napod” vagy a ” jó éjszakát” Akár az étteremben a „jó étvágyat”.
Pontosan itt ér véget az egyedüllét, és kezdődik a magány. Nincs mit mondani a másiknak, nincs mit megtenni a másikért. A társak nem egymással, hanem csak egymás mellett élnek . Vagyis létrejön a kapcsolat ellaposodása és ezáltal az eltávolodás. A napi rutin és ennyi. Elkopnak a közös emlékek, a közös élmények és nem jönnek a helyére újak. Nem változtatunk, mert így még mindig kényelmesebb. Hiszen jobb a biztos rossz, mint a bizonytalanság. De biztosan így van ez?
A párkapcsolatokban az alapprobléma: az eltávolodás. A jó házasságba/párkapcsolatba munkát kell befektetni. Működtetni kell azt. Csak az a baj, hogy sokszor nem tudjuk, hogyan kell azt jól csinálni. Mert jó párkapcsolatunk csak azon a napon van, amikor teszünk azért, hogy legyen.
Bele kell ebbe törődni? Nem! Ha azt érzed, hogy ellaposodott a házasságod és eltávolodtatok egymástól, tudod, hol keress! Nem kötelező társas magányban élned! Ha nem lépsz ki belőle, adj egy esélyt a kapcsolatodnak, mert érdemes! Azt gondolom, hogy képesek vagyunk a megújulásra, a változtatásra, ha ezt szeretnénk, de nem mindig megy egyedül a saját elképzeléseink szerint.
Legutóbbi hozzászólások