Évekkel ezelőtt találkoztam egy rendkívül csinos, de akkor éppen magányos, csupa önvád nővel. Egy hosszú házasság után, majd egy váláson átevickélve, kereste a helyét a nagybetűs életben. A házasság egy védelmi hálót jelentett neki, egy szövetséget, amely egyszer csak megbomlott. Nem egy harmadik fél megjelenése okozta mindezt. Olyan helyzetbe került, mint sokan, akik fiatalon házasodtak.
25-30 éve, a korai házasságkötés egy természetes állapot volt. Esküvő, gyermekvállalás és a párok nekivágtak fiatalon, szinte gyerek fejjel az élet támasztotta feladatoknak.
Eltelt 22 év, és észrevette, hogy miután a gyermekek kirepültek, társas magányban él. Újra együtt élhetnék meg az élet örömeit, de nekik mégsem ment ez. Teljesen más lett az érdeklődési körük. Másféleképpen szerették volna a szabadidejüket tölteni és másképpen viszonyultak, a felnőtté válás kapujába érkező gyermekeikhez. Mikor egyedül maradt, rájött, hogy milyen nehéz és küzdelmes a külvilág, tele csalfaságokkal és hazugságokkal. A házasságból ő lépett ki. Egyedül indult hát neki a szingli életnek. Másfél év egyedüllét után, kapcsolatok jöttek – mentek és mindig váratlanul értek véget. Rövidségük miatt egyikből sem tudott annyit tanulni, amennyivel kivédhette volna a következő csalódást. Újabb lehetőségek nyíltak meg számára, de ismét véget értek. Ez alatt az időszak alatt teljesedett ki a munkája, egy komoly, szakmai kihívást igénylő projektben. Lakást vett és új otthont teremtett. Mivel egy negyed évszázadot élt házasságban, mindig azt mondogatta, hogy ő egy komoly, élethosszig tartó párkapcsolatra, akár házasságra vágyik.
Úgy éreztem, hogy a lehetőségei ellenére neki az elégedettséghez vezető út nem más: mint egy komoly kiegyensúlyozott párkapcsolat görcsös igénye. Az „igazi” megtalálása. A hercegkisasszony csak ül és várja a királyfit. Érdekelte ugyan a művészet, a zene, a sport, az irodalom. De mégis egy cél lebegett a szeme előtt: újra egy komoly párkapcsolatban élni egy férfivel, mint ahogyan azt tette az elmúlt 22 évben. Vagány és csinos nő. Mégsem a kalandokat keresi, hanem az állandóságot, a valakihez tartozás érzését. Mindent megtett annak érdekében, mint amilyen nőre egy férfi vágyik. Csinos, ápolt, művelt, gyermekszerető és csodás háziasszony. A NŐ. Vágyta, hogy egy számára megfelelő férfi szeresse. Egyetlen szenvedélye a kapcsolat volt. Belefutott egy távkapcsolatba és meglehetősen rossz lelki állapotba került, amikor rájött, hogy a távkapcsolat, határozott és jól megfogalmazott előremutató tervek hiányában az ég- világon semmire nem jó. Egy ilyen helyzetben a másik megismerése meglehetősen nehéz. Felruházta a férfit olyan tulajdonságokkal, amilyenekkel valójában nem is rendelkezett. Erre akkor jött rá, amikor közelebb költöztek egymáshoz és többet tudtak találkozni. Amikor nagyobb rálátása lett a férfi életére. Látta hogyan dolgozik, miképpen bánik az emberekkel. Milyen a hétköznapokban.
Azonban ez a felismerés, tapasztalat halmaz segített neki abban, hogy komolyabban kezébe vegye élete sorsát. Elgondolkozzon az addig történteken és végre megpróbálja kívülről szemlélni önmagát. Néhány hét telt el és több féle szempontból vitathatatlanul más lett a személyisége. Szinte teljesen elmúlt a beszűkült gondolkodása és a meggyőződése arról, hogy csak egy féle út vezet a boldogsághoz: a merev és begyöpösödött apátiája. Olyan, mintha felkattintottak volna egy kapcsolót az agyában és a bájos, küszködő nő, egyszeriben életre kelt. A változás állandósult az életében. Elkezdett társaságba járni, örömét kezdte lelni a munkájában, utazgatásokat tervezett és új sportágakat próbált ki. Optimista életszemlélet lett rajta úrrá. Sugárzott. Vonzotta a környezetét. Kinyílt a világra és ezáltal egy új párkapcsolatra. Nekem úgy tűnt, hogy a megrekedt helyzete megoldódni látszik. Pontosan ez az állapot kellett ahhoz, hogy magához vonzza azt a férfit, aki mellett el tudja képzelni az életét. Addig annyira akarta, de nem jött össze. Csak most, hogy elengedte a merev meggyőződéseit.
Hogyan változtathatjuk meg Önmagunkat? Mikor, hol és hogyan lendíthetjük át az életünket? Önmagunké a legnagyobb szerep. Ezt a feladatot senki nem végzi el helyettünk.
Ha hosszú ideje élünk házasságban és kikerülünk a viharos és zavaros, rafinált életbe, szabályszerű, hogy a tapasztalatlanságunk miatt áldozatokká válhatunk. Nincsen korhoz kötve ez az állapot. A hosszú házasságban/ párkapcsolatban élő emberek hátrányban vannak azokkal szemben, akik úgy élik az életüket, hogy a rafináltság és a taktika a minden napi életükhöz tartozik. Túl vannak sok kapcsolaton és csalódáson, megedződtek. Ha olyan társra lelnek, aki befolyásolható, hiszékeny, átverhető, akkor bármi megtörténhet. Sokszor későn vesszük észre kivel állunk szemben. Mit akar valójában tőlünk? Tény, hogy van egy kényelmi zónánk. Legtöbbünk mindörökre ott maradna. A meggyőződésünk levetkőzésével és egy érzelmi erőfeszítéssel viszont pozitív irányba mozdíthatjuk el az életünket. E nélkül nem reménykedhetünk egy jó párkapcsolat eljövetelében.
Kép: Egymásra hangolódva.
Legutóbbi hozzászólások