Gyere velem egy kicsit a mese világába! Mi felnőttek is szeretjük a meséket. Gyermek fejjel, persze más értelmet kap a történet. Felnőttként, viszont már képesek vagyunk a tanulságot leszűrni belőle. Gyermekkorom egyik kedvenc meséje: a Holle anyó volt. Édesanyámat sokszor kértem mesélje újra, és újra. Emlékeztek a történetre?
Az özvegyasszonynak van egy szorgos mostohalánya és egy igencsak lusta édeslánya. Persze az asszony csak az édeslányát szereti. A mostohalánynak ezért aztán nagyon sanyarú sorsa van. Nagyon rosszul bánik vele. Minden létező munkát vele végeztet el. Szegénynek reggeltől estig fonnia kell a kút mellett. Egyszer aztán a lány megvágja az ujját a szállal. Kiserked a vére és a kútba hajol, hogy megmossa a kezét. Ekkor azonban az orsó véletlenül megcsúszik és egyenesen a kútba esik. A mostohája azt követeli tőle, hogy azonnal ugorjon utána a kútba és hozza vissza onnan. A lány beugrik a kútba és úgy beüti a fejét, hogy elveszti az eszméletét.
Majd egyszer csak magához tér és egy gyönyörűséges, virágos mezőn találja magát. Elindul a mezőn. Megy, mendegél, majd egyszer csak egy kemencéhez érkezik. A kemencében sülnek a cipók és azt kiabálják, hogy: húzz ki hamar minket a kemencéből, mert megégünk! Már megsültünk! A lány kiszedi a cipókat egy lapáttal és tovább indul. Egy fához érkezik, amely roskadozik az almáktól és azt kiabálja a fa: rázz meg engem, mert nem bírom el ezt a sok almácskát! Le fognak törni az ágaim! A lány megrázza a fát, szépen összeszedi az almákat, majd ismét tovább indul. Majd egyszer csak egy kis kunyhóhoz érkezik. Ott lakik Holle anyó. A lány elszegődik hozzá. Holle anyó azzal a feladattal bízza meg, hogy rázza föl jó alaposan a dunnákat. Szálljanak a pihék, akár a hópelyhek.
Végül a lánynak erős honvágya támad. Holle anyónál ezerszer jobb dolga van, de mégis visszahúzza a szíve az övéihez. Holle anyó jutalmul a jó szívéért és a becsületességéért elvezeti egy nagykapuhoz, amely a lány falujának határára nyílik. Mikor a lány átlép rajta, sűrű aranyeső hullik rá, csak úgy csillog a fehér ruháján tetőtől talpig. Ezt kapta fizetségül a szolgálataiért.
Látja ezt a mostohatestvére is, aki egyből megirigyli a gazdagságát. Elindul maga is szerencsét próbálni. Mikor a kemencéhez ér, nem veszi onnan ki a cipócskákat. Hiába kiáltoznak neki. Fél, hogy megégeti a kezét. Az almafa őt is kéri, hogy szabadítsa meg a terheitől, de ő nem teszi, nehogy egy alma a fejére essen. Holle anyó ágyát sem úgy veti meg, ahogy kéri tőle. Nem rázza fel a dunnát, hogy a pihék úgy szálljanak, mint a hópelyhek. Ezért aztán Holle anyó kiadja az útját. A lusta lány örül, hogy így alakul a dolog. Azt gondolta, így hamarabb túl van rajta és jöhet a megérdemelt aranyeső. Holle anyó őt is elkíséri a kapuhoz. Azonban amikor átlép rajta, arany helyett egy jókora üst szurok zúdul a nyakába. Ezt kell viselnie a bőrén élete végéig.
Ez a mese mély bölcsességet hordoz. Egy szép mondás szerint: ha a bölcset megkérdezik mit választ, a célt vagy az utat, akkor az utat választja. Azt üzeni, hogy: az embernek van egy hosszú távú célja, de miközben a cél felé halad zajlik az élete. A lány ezt az utat a mesében örömmel járja meg a célig. Közben jószívűen segít. A mostohanővére viszont a hiánytól és a vágytól fűtve megy, és közben elszalasztja az út fontos állomásait. Így végül nem kapja meg azt, amire vágyott.
Ha az embert a hiány ösztönzi, akkor mindig a sóvárgás útját járja, csak akkor érzi jól magát, ha éppen valami élvezethez jut. Ha a növekedés ösztönöz bennünket, akkor maga az úton járás is örömmel tölt el, miközben lehetséges, hogy a cél nagyon messze van még.
Kép: Hulló csillag.
Legutóbbi hozzászólások