Freud óta a szakirodalomban elvitathatatlan igazságként tartják számon, hogy minden veszteséget gyászreakció követ. Határozott elképzelés van bennük arról: az emberek hogyan reagálnak a veszteségekre.

Kerülhetünk olyan élethelyzetbe,  hogy  véget ér a párkapcsolatunk, egy közeli hozzátartozónk meghal vagy az állásunkat is elveszíthetjük hirtelen. Ilyenkor nem tudjuk, erre hogyan fogunk reagálni. Ezek az események mélyen megráznak bennünket. Jócskán zaklatottak leszünk. De az élet megy tovább! Pedig dolgunk van ezzel az érzéssel, meg kell gyászolnunk a veszteségeinket.

1989-ben jelent meg Camille Wortman és Roxana Silver: “A veszteséggel való megküzdés mítosza” című tanulmánya, miszerint  a “normális” ember gyászreakciót ad a veszteségre. A gyászt fel kell dolgozni és csak utána  lesz az ember ismét a régi. Az egészen biztos,  hogy nem egyformán reagálunk. Van aki depressziós lesz és van akinél ez a jelenség elmarad. Nem muszáj a veszteségnek depresszióba torkollania.

De valóban így van ez?

A téma jeles kutatója, George Bonanno tárta fel azt a képességet (reziliencia),  hogy az ember, nehéz élethelyzetek elszenvedése után képes gyorsan visszanyerni a lelki egyensúlyát. Azt vallja, tévhit, hogy mindenképpen “fel kell dolgozni” a veszteséget. Vizsgálatok azt mutatják, hogy akik intenzíven “dolgoztak” a veszteségen, azoknak később több mentális problémájuk volt, mint akik ezt nem tették. A kialakult új helyzethez képesek vagyunk gyorsan alkalmazkodni. Ez nem elítélendő, hanem egy emberi képesség. Bármennyire aggódunk a helyzetünkért és bármennyire rosszul éljük meg azt, nem kell meggátolnia minket abban, hogy kövessük céljainkat és éljük az életünket. A reziliens embereket is megrendíti a veszteség. Sokszor átmeneti pszichés zavarok is mutatkozhatnak, de a belső egyensúlyukat viszonylag gyorsan nyerik vissza.

A nehéz helyzetek könnyebb elviseléséhez az alábbi három fontos személyiségvonás szükséges:

Az elköteleződés képessége, miszerint bárhova sodor bennünket az élet, feltaláljuk magunkat és megbirkózunk a nehéz, tőlünk távol álló feladatokkal is. Ez a “jég hátán is megél” jelenség.

A kontroll érzés képessége azt jelenti,  amikor azt érzi az ember, hogy  különböző helyzetekben is van befolyása a dolgok menetére. A magunkba vetett hitet jelenti.  Ez a “meg tudom csinálni “érzés. Nélkülözhetetlen képesség egy ellaposodott párkapcsolat megjavításában.

A szembenézés képessége,  amikor az ember képes az őt érő nehézségeket kihívásnak tekinteni és mindez számára egy lehetőség a fejlődésre. Minden szakítás után egy kihívással találjuk szemben magunkat. Egy újabb  lehetőséget kapunk az élettől, hogy megtalálhassuk a hozzánk illő társat.

Ha valaki belefut egy reménytelennek tűnő helyzetbe, a megoldáshoz mindhárom készségre szükségünk van. A tartalmas élet egy lehetőség, amivel vagy élünk,  vagy hagyjuk, hogy elmenjen mellettünk. Ha boldogtalannak  vagy éppen értéktelennek érezzük magunkat, magyarázkodhatunk és még akár meg is győzhetünk bárkit arról, hogy nem mi vagyunk a hibásak. Ettől nekünk nem lesz jobb!

Sokszor hisszük, hogy a helyzetünk reménytelen, kilátástalan, nincsen megoldás. Elhisszük, hogy a depresszió megbénítja a cselekedeteinket. Ha így érzünk, akkor a legjobb, amit magunkért tehetünk, hogy csinálunk valamit. Bármit! A legjobb, ha olyan elfoglaltságot választunk, amelyet korábban is szívesen végeztünk.  Nem kell hozzá kedvet éreznünk és még jól sem kell csinálnunk. Csak tennünk kell! Mikor aztán végül elmegyünk futni, nyelvet tanulni  vagy éppen kertészkedünk, azt vesszük észre, hogy mégis képesek vagyunk rá. Elmúlik a depresszió és elkezdjük élvezni az újbóli aktivitást. A tevékenységeink visszahatnak ránk. A vereségek akkor kezdődnek az életünkben, amikor nem kihívásnak tekintünk egy akadályt  vagy nehézséget. Vereség az,  amikor önként lemondunk a folytatásról a megoldásról. Hajlamosak vagyunk feladni a dolgokat, ha nehéznek véljük őket. A vereség egy lelkiállapot, az önbecsülésünk elvesztése, amelyet mindig belül szenvedünk el. Félünk attól, ha valami nem sikerül, akkor megtörünk. Éppen ezért óvatosan választunk. Ehelyett inkább válasszuk azt, amitől elsőre meghátrálunk, mert energiákat és képességeket hívnak elő belőlünk. Akár olyanokat,  amelyekről addig nem is tudtunk.

Ha azt mondjuk: “Na, ez már nekem sok!”, akkor ez a vereség. Nem szabad beletörődnünk, hogy önbizalmunk és önértékelésünk korlátoz minket, miközben többre vágyunk. A győzelemhez nem a sikerben kell bízni, hanem ehelyett cselekedni. Mindig csak a következő percet kell végig csinálnunk. Ha eljátsszuk azt, amivé válni szeretnénk, akkor egyszer csak úgy is maradunk. Már nem csak egy szerep lesz, hanem ezáltal leszünk önmagunk.

Miért ne csinálhatnánk úgy, mintha reziliensek lennénk?

Miért ne tehetnénk úgy, mintha máris többek volnánk önmagunknál?

beautiful-girl-2003647_1280

Kép: Gondolatok.

x

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, amelyek segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ