A társfüggőség fogalmáról legelőször egy hozzám közel álló személytől hallottam. Elmesélte, miként élték meg ezt a nehéz helyzetet a gyermekükkel. Hogyan viselte a család ezt a szörnyűséget. Mekkora nagy kitartásra volt szükség a kilábaláshoz és végül hogyan sikerült felemelkedniük ebből a mélységből. Éreztem, hogy már jó ideje nincsen valami rendben a családjukban, de nem firtattam. Gondoltam, eljön az idő és elmesélik, miért voltak olyan visszahúzódóak az utóbbi években és mitől volt olyan nagy szomorúság a szemükben.
Mi is a társfüggőség lényege?
A társfüggőség egy társadalmi jelenség. Elsősorban a nőket érinti. Önbizalom hiányos és szorongásos állapot, amelyet az elszenvedői nem igazán ismernek fel maguktól. Sokszor a környeztük veszi észre, hogy nagy baj van. Leginkább abból lehet a társfüggőséget felismerni, hogy a társkapcsolatukból nem tudnak kilépni az érintettek. Egész egyszerűen, képtelenek egyedül maradni.
Egy minőségi párkapcsolathoz nem elég a szerelem és a szeretet. Szükség van egymás tiszteletére. Hasonló szintű érzelmi intelligenciára. Egy közös életszemléletre, harmonikus szexuális életre és hogy a pár hasonló hozzáállást tanúsítson a pénzügyeket illetően. E nélkül nem működik. Ezek által van meg a kapcsolati egyensúly. Ha ez az egyensúly nincsen meg, akkor az nem egy minőségi párkapcsolat.
Sokszor azért maradunk egy párkapcsolatban, mert azt mondogatjuk magunknak, hogy „úgysem találok jobbat.” Ez nem más, mint egy csapda, mert elzárjuk magunktól azt a lehetőséget, hogy kinyíljunk a világra. Hogy megadjuk magunknak azt a sanszot, hogy boldogságra lelhessünk más oldalán. Aki ezt mondja magának, az önbizalomhiányban szenved. Nem hisz magában. Nem vállalja fel a felelősséget élete fölött.
A társfüggőséghez két ember kell.
Egy olyan jelenségről beszélünk, amely mindegyik résztvevőt megbetegíti. Tovább megyek: a környezetüket is. Elindul egy folyamat és közben rohamosan romlik a személyiségük. A társfüggő ember képes a személyiségét romboló kapcsolatban tartósan megmaradni. Minden áron ragaszkodik. A kapcsolatban maradást tartja a legfontosabbnak. Nagyon könnyen befolyásolhatóvá válik. Viszont mással szemben követelőző és manipulatív magatartást tanúsít. Egyik végletből a másikba taszítják az érzelmei. Úgy viselkedik és úgy cselekszik, ahogyan a társa azt elvárja tőle. Úgy gondolja, hogy ezzel bebiztosítja és bebetonozza magát a kapcsolatba. Soha nem fogalmazza meg egyértelműen, hogy mit vár el a társától, mire van szüksége. Viszont ezzel szemben igénye van arra, hogy a társa teljesítse az elvárásait. Ezért játszmákba és manipulációkba és célozgatásokba kezd. Tehát vannak elvárásai, de a megoldáson nem gondolkodik. Passzív életet él. Az önbizalom hiány mellett a másik kulcsprobléma: a mértéktelen megfelelni vágyás. Annyira meg szeretne felelni, hogy bármit megtesz annak érdekében, hogy szorosan kapcsolódhasson, tapadjon a partneréhez. Közben fél a magánytól. A megfelelési kényszere azt eredményezi, hogy nem lesz képes önmaga lenni. Azt gondoljuk, hogy nem veszi észre mi történik vele. Ez valóban így is van egy ideig. Ezért van szükség a környezete visszajelzésére. De a fent említett történetből tudom, hogy eljön az a pont, amikor a társfüggő tisztán látja mi zajlik körülötte. Azt is tudja, hogy ez az állapot számára káros. Maga is rájön és a hozzátartozóinak, barátainak is elhiszi. Képtelen változtatni.
Sokszor a magányos emberekben is kialakulhat a társfüggőség érzése. Ilyenkor arra irányul a törekvésük, hogy mindig együtt legyenek valakivel, hogy ne érezzék magukat egyedül.
Szóval, anélkül, hogy tudtam volna miről van szó, végig néztem egy család gyötrelmeit. Most már tudom, hogyan próbáltak a társfüggő gyermeküknek erejükön felül segíteni . Minden elismerésem az övék! Hosszú utat kellett bejárniuk, mire megtalálták azt az egyensúly pontot, amelyen átlendülve egészen más ember lett a lányukból. A szülők nem szeretnek erről beszélni. Ők felejteni próbálnak. A főszereplő ma már a múltjára visszatekintve tisztán látja az akkori életét és a tetteit. Tud róla beszélni, mert úgy gondolja, tanulságos lehet bárkinek. Sokszor rácsodálkozom, hogy milyen bölcsességgel tud megszólalni az élet dolgairól huszonévesen. Nem csak ebben a témában. Az egykori társfüggőség nagyon sok mindenre ráébreszti az embert. Szeretem a beszélgetéseinket. Olyankor azt érzem, hogy mennyire büszke vagyok rá. Maga mögött tudhatja ezt a hozzá nem méltó világot. Mértéktelenül és őszintén becsüli az élet dolgait, hálás a szüleinek, hogy mellette voltak élete legnehezebb helyzetében. Helyére kerülhetett az önbecsülése. Ismét egy boldog, ragyogó szemű Nő, aki kiegyensúlyozott párkapcsolatban él.
Van kiút! Még akkor is, ha elsőre reménytelennek tűnik. Figyeljünk oda egymásra és ha segítségre van szükség, nyújtsuk oda a kezünket. Megéri!
Kép: Megfelelek?
Legutóbbi hozzászólások