Ha megfogalmazódik bennünk ez a gondolat, vagy ehhez hasonló, annak az lehet az oka, hogy kibillenünk a stabil énünkből, amelyen a személyiségünk nyugszik. Önbizalom hiányban szenvedünk. Pedig az önbizalom ad egy erős belső tartást az embernek. Ha nem ismerjük az értékeinket és a hibáinkat, honnan tudhatnánk, hogy túl,- vagy éppen alul becsüljük e önmagunkat? Vajon mennyit érünk? Ha kibillen az önértékelésünk, gyakran tapasztalhatjuk, hogy kritikát kapunk a környezetünktől. Nem jelent ez mást, minthogy ideje lenne értékelni önmagunkat!
Már óvodás korunkban is kialakul egy kép magunkról. Tudjuk, hogy melyik nemhez tartozunk. Hogy van családunk, van otthonunk, szobánk, és vannak barátaink. Rájövünk arra is, hogy mit- és mivel szeretünk játszani. Mikor elérkezünk a kamasz korba, jobban kinyílik az érdeklődésünk. Megfogalmazzuk, mit várunk el a környezetünktől. Kialakul, hogy mi érdekel bennünket a nagyvilágból. Az is megfogalmazódik: „mi leszek, ha nagy leszek? ” Ács vagy orvos?”
Mindenképpen fontos, hogy legyünk tisztában a céljainkkal! A stabil önértékelés alapja, hogy életünket egészségesen vezessük. Tisztában kell lennünk a képességeinkkel és hinni céljaink elérésében. A hibáinkat is a mérlegre kell tennünk. Csak így tudunk reális képet alkotni önmagunkról.
Mérlegeljük az erősségeinket és a gyengeségeinket! Ha mindezt nem vizsgáljuk meg önmagunkban, akkor nem tudunk célokat kitűzni magunk elé. Előfordulhat, hogy rossz cél érdekében dolgozunk és annak csak kisebb siker, netán kudarcélmény, vagy akár vereség lehet a vége. Így esélyünk sem lesz kiteljesedni. Nem az a vereség, ha nem sikerül valami, henem az, ha megtörünk. Mivel félünk ettől az állapottól már eleve óvatosan választunk. Nagyon fontos, hogy legyünk tisztában azzal, hogy a képességeinknek hol vannak a határai. Problémát jelenthet, ha az életünk sorsdöntő éveiben sem tudjuk megfogalmazni életünk célját. Hajlamosak vagyunk egy kényelmi zónába helyezkedni. Arra összpontosítani, amiben nincsen benne a bukás és sikertelenség lehetősége. Az emberek szeretik a biztonságos feladatokat. Fejlődni viszont csak attól lehet, ha olyan célt tűzünk ki magunk elé, amelytől elsőre meghátrálunk. Ha nincs siker, nincsenek babérok sem, amiket le lehetne aratni. A kiteljesedéshez egy reális célkitűzés kell, amely a képességeinknek megfelelő. Ehhez elengedhetetlen, hogy jól ismerjük önmagunkat. Válasszunk olyan kihívásokat, amelyek révén olyanná válhatunk, amilyenek lenni szeretnénk. Tetteink visszahatnak ránk és ezéltal megváltoztatnak minket. Nem feltétlenül a sikerre gondolok. A siker nem csak rajtunk múlik. Elegendő az a tudat, hogy elmegyünk a legszélső határig. Mindenki természetsnek veszi, hogy a Mount Everest megmászását nem lehet előre begyakrolni. Mászás közben dől el, hogy sikerül e a csúcsra jutni vagy sem. Ha Jeanne D’Arc, az egyszerű parasztlány nem kapott volna lehetőséget, sohasem derült volna ki, hogy képes felszabadítani Franciaországot.
Van, aki már gyermek korában eldönti, hogy milyen pályára készül. Van, akinek segítség kell mindehhez, mert a képességek hiányában szenved, vagy mert szerteágazó az érdeklődése és emellett a tanulmányi eredménye. Ilyenkor nehéz meghatározni, milyen szakmában tudná leginkább a tudását kamatoztatni. Erre jó példa a fiam. Már 14 éves kora óta, minden évben vittem pályaválasztási tanácsadásra. Mindig ugyanaz lett a végeredmény: ügyvéd, ügyész. Igen, de a matek és a fizika volt a kedvence. Ő hídépítő mérnök szeretett volna lenni. Hagytuk álmai megvalósításában. Majd egy fél év múlva megkérdeztem tőle: „Hogy érzed magad az egyetemen? Jól választottál?” Bevallotta, hogy nem tetszik neki, amit tanul. Elmondása szerint képtelen egy helyben ülni és tervezni. Soha nem mondta volna magától, mert amit bevállalt önmagával szemben , azt teljesíteni akarta. A jegyeiből sem derült ki, hogy nem érzi ott jól magát. Itt egy céltudatos és okos fiú, aki a saját döntése miatt egy olyan szakmát tanult volna 5 évig, amelyben nem lett volna boldog. Ezáltal feltételezhetően magához mérten sikeres sem. Ezt követően nagy elánnal ment a jogi egyetemre és azóta meggyőződése, hogy neki ez a pálya való. Úgy látom, hogy a lelkesedésével egy sikerekben gazdag életet tud majd magának kialakítani. Már ebben a korban sem csak az értelmi képességet, az ügyességet kell józanul mérlegre tenni, hanem a személyiséget is. Annak erősségeivel és gyengeségeivel.
Fontos, hogy az ember önmaga tágítsa az életét. Ne sodródjon, hanem vegye a saját kezébe az életének a sorsát. Merjen változtatni, és akár az eredeti elképzeléseitől is eltérni.
Az élet tágításának is vannak fokozatai. Ezt a példát is a saját életemből merítem. Mikor a gyermek elkerül egy másik városba egyetemre, még hétvégente hazajár. Hozza a mosni valót és vágyik a finom, megszokott ételekre, a család melegségére. A gondoskodásra. Majd lesznek ott barátai, vagy még akár párkapcsolata is. Egyre ritkábban látjuk. Elkezd gyors léptekkel önállósodni. Egyrészt, mert rádöbben: magának kell megoldani a hétköznapok nehézségeit. A nagybetűs élet szorgalmat és kitartást követel. Másrészt élvezi a függetlenséget. Egy párkapcsolat is újabb feladatok elé állítja. Ez így van rendjén. A szülőnek a legnehezebb ezt megélni. Főként az édesanyáknak, mert nekik is újabb feladatot oszt az élet. Az elengedés feladatát. Ennek óriási jelentősége van! Ha nem tanuljuk meg ezt a leckét, megakadályozzuk a gyermekünk önállósodását, amelyből szintén az önbecsülését meríti.
A helyes önértékelés fontos lépése, hogy a múltunkat megértsük. Ekkor már kellő távolságból leszünk képesek reálisan látni a dogokat. Már csak a jelenben élünk és a saját elképzeléseink szerint teremtjük meg a jövő képünket. Ezzel lehetőséget kapunk arra, hogy felvállalhassuk azt, akik valójában vagyunk. Ekkor már mi magunk vállaljuk a felelősséget önmagunkért és a céljainkért is. Figyeljük csak meg, hogy szinte minden pillanatban döntünk valamiről. Vállalnunk kell a jó és a rossz döntéseinket, és abból tanulnunk kell. Fontos az is, hogy ne akarjunk mindenkinek, mindenáron megfelelni! Az életünket mi magunk éljük és az értékeink nem kívülről fakadnak. Nem az a lényeg, hogy ki mit gondol rólunk, hanem továbbra is az, hogy mi mit gondolunk magunkról. Ismerjük e önmagunkat ahhoz, hogy belássuk, ha hibáztunk? Tudjuk e magunkat ezzel együtt szeretni és megérteni? Vállajuk e a felelősséget a saját döntéseinkért és a tetteinkért?
Kövessük a saját utunkat! Éljünk a lehetőségekkel! Használjuk a már megszerzett tudásunkat! Ismerjük be, ha tévedünk, mert a saját lelkünket nemesíti! Kezeljük az értékeinket a helyén! Ne értékeljük alul magunkat! Csak így tudunk kibontakozni és kiteljesedni. Hasznos és fontos másoktól tanulni, hogy egészséges énképre tegyünk szert.
Mikor nem mondod többé, hogy : „Én nem vagyok jó semmire”?
A helyes önértékelésű ember tisztában van az értékeivel és az erősségeivel. Szereti és tiszteli önmagát. Hisz a képességeiben és konkrét tervei vannak az életével. Kapcsolataiban önálló, nem függ senkitől. Képes áldozatokat hozni, türelmesnek lenni. Megbocsájtani és a sérelmeket elengedni. Nem ítékezik mások felett. Nem irigy és igyekszik mindenkivel békében élni. Nem hízeleg, hanem őszinte elismeréssel viseltet az ember társaival szemben. Ha önmagunkból kihozzuk a legtöbbet és a legjobbat, nemcsak a saját javunkra válik, hanem a környezetünkére is.
Kép: Belső ragyogás
Legutóbbi hozzászólások