Minden párkapcsolatban előfordulhatnak veszekedések. Megbántjuk egymást. Ilyenkor nem könnyű tovább lépni és ismét megtalálni a két ember között az egyensúlyt. Csak mi magunk dönthetjük el, hogy a párkapcsolatunk egyensúlyba hozható-e. Ezzel még intenzívebbé tehetjük a kapcsolatunkat vagy pedig be kell látnunk, hogy az így nem működik.
Vannak, akik az első pár évben szoros szimbiózisban élnek, de általában ez lazul. A gyermekek születésével akár fel is borulhat. Aki ehhez a szimbiózishoz ragaszkodik, annak komoly feladata lesz önmagával szemben, hogy ki tudjon törni belőle. Az biztos, hogy az ilyen állapotból előbb vagy utóbb ki kell válni. A tágabb környezetre és a külvilágra is nyitottnak kell lenni. Nem jelenthet ez azonban egyensúlyvesztést egy kapcsolatban. Az egyensúlyvesztés következtében hajlamos az ember bármi más módon csökkenteni ennek az állapotnak a feszültségét. Akár megcsalással, akár azzal hogy inni kezd. Ez mindenképpen olyan pont a párkapcsolatban, amikor át kell gondolni, hogy érdemes e részt venni esetleg párterápián vagy csak egyiküknek-másikuknak lenne szüksége egyéni terápiára.
Vagyis a kötődés okozhat problémát, amelynek okát érdemes megkeresni, lehetőleg szakember segítségével. Elképzelhető, hogy felismerik a felek , hogy a kapcsolatuk elakadt. Ilyenkor viszont nem ritka, hogy a probléma megoldásaként hajlamosak a kilépést, a kapcsolatból való menekülést választani, majd egy újabb szerelmet keresni, mintsem kitartani a másik mellett és együtt megkeresni a megoldást.
Egy esetben lehet ez egy jó, de egyben persze fájdalmas döntés. Ha a kilépni szándékozó fél egyértelműen látja, sőt tudja, hogy milyen más tényezők befolyásolják őt ebben a öntésben. Mert nem csak a kapcsolat elején, de közben is rádöbbenhetünk arra, hogy nincsen semmi közös dolgunk a párunkkal. Vagy ha van is, az a minőségi párkapcsolathoz nem elegendő. Erre jó példa, mikor a gyermekek felnőnek , kirepülnek és ismét magára maradnak a szülők. Akkor döbbenek rá, hogy eltelt akár 20-25 év és nem hasonlóan gondolkodnak az életről. Sőt még akár a minőségi szabadidejüket sem egyformán képzelik eltölteni. Végig harcolták a fiatalságukat a munka mellett felnevelték a gyermekeiket a legjobb tudásuk szerint. Törődéssel és szeretetben tették mindezt és mégis az eltávolodás lett a vége. Ebben az esetben lehet a kilépés jó döntés. Érdemes azonban ezt a döntést nagyon alaposan mérlegre tenni és megvizsgálni, hogy miről is szól valójában a továbblépési szándék.
Van egy olyan fogalom a tárházamban, hogy társas magány. Ha jól megfigyeljük, a párok egy étteremben beszélgetnek egymással. A társas magányban élők, pedig ülnek és nézegetnek. Nem igazán szólnak egymáshoz. Minden párkapcsolatban a felek azt a tüzet keresik, amely a kapcsolatuk kezdetén még meg volt. A párkapcsolat jól működik, még a kötődés is meg van, de az érzéki tüzet várják vissza. Ez a tűz már soha nem lesz a régi, de vannak eszközök, amelyekkel újjá éleszthetőek. Ez nem más, mint olyan programok szervezése, amelyek a kapcsolat elején vagy közben igazán jól működtek. De az is elképzelhető, hogy éppen egy tánciskola hozza meg a változást. A tánc közös öröme. Széles a skála, nekünk kell kiválasztani belőle azt, amit a leghasznosabbnak vélünk.
Rengeteg élethelyzetbe és életciklusba kerülünk a párkapcsolatunk során. Ilyen egy esküvő, gyermek születés, kis gyermek, kamasz gyermek. Majd egyszer csak kirepülnek a gyermekek és hirtelen a saját életüket akarják élni. Önállósodnak. De mi magunk: a főszereplők is változunk, átalakulhatnak z életkörülményeink. A munkahelyünk, az anyagi helyzetünk, és ezek mind-mind elakadást eredményezhetnek a párkapcsolatban.
Ha fontosak vagyunk egymásnak, akkor felismerjük ezeket a helyzeteket és megpróbáljuk együtt kezelni őket. Ha nem szeretnénk társas magányt, de minőségi párkapcsolatra vágyunk továbbra is, akkor nincsen más választásunk: együtt kell figyelmet és energiát fordítani annak fejlesztésére. Minden nap időt kell szánni egymásra. Már gyermek korban igényeljük, hogy az érzelmi tankunkat töltsék a szüleink. Csak nekünk adják a figyelmüket, akár egy mese olvasás erejéig. Csak nekünk. Hát ezzel felnőtt korban sem vagyunk másképpen. Csak itt már egymástól várjuk ugyanezt, a sok más, ránk háruló feladat mellett.
Ha nem fordítunk egymásra kellő figyelmet és nem töltünk együtt minőségi időt, akkor hosszú távon nem működik jól a kapcsolatunk. Fontosak továbbra is a napi rutin mellett az eltöltött intim percek és a közös programok. Csak kettesben! Vágyjunk egymással időt tölteni és élvezni egymás társaságát! Mert ha nem adunk az életünkben ennek az igénynek teret, akkor nem lesz testi és lelki feltöltődést adó boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatunk. Ahogy Bert Hellinger írja:
„Olyan ez, mint a járás. Megállunk, amikor megtartjuk az egyensúlyt, és amikor továbblépünk, folyamatosan elveszítjük és újra megtaláljuk.”
kép: Egyensúly
Legutóbbi hozzászólások