Azt mondják, hogy a féltékenység a legáltalánosabb érzéseink egyike. Ősi és nagyon is érthető érzelem. Mindenki találkozhat ezzel az érzéssel az élete során, megismerheti kegyetlen erejét. Akár, ha maga szenvedi el, akár ha felé irányuló érzésként éli meg. A féltékenység, az irodalmi és művészeti alkotások meglehetősen jól ismert és kedvelt témája.

Az irigység és a féltékenység viszont nem állnak messze egymástól. Mondhatjuk, hogy egy kicsit rokon lelkek. De az irigység mindig egy másik emberre irányul. Mondjuk: annak sikereire, képességeire, megjelenésére. És a többi. Az irigy ember ilyenkor dühös, de akár inspirálhatja is a változásra a nem éppen szimpatikus magatartása. Ha valaki féltékeny, akkor viszont attól fél, hogy alul marad egy harmadik emberrel szemben. Elveszíti, amit magáénak vél vagy tud, történetesen a társát. Vagyis egyértelmű a különbség.

A féltékenységhez három ember kell.

Kép: Irigység.

A társ, ha  megértő, empatikus hozzáállással segítségére lehet a párjának a féltékeny indulatai leküzdésében, hogy oldódjon a bizalmatlansága, de a végtelen türelem senkitől sem várható el. Hiba viszont, ha a társ elfordul és magára hagyja a féltékenykedőt, mert akkor ő megnyugvást soha nem talál. Mindkét fél a féltékenység örvényében találhatja magát. Egy biztos, aki már megélt ilyen érzéseket és helyzeteket, az tudja, hogy a féltékenység teljesen felőrli a párkapcsolatot. Olyan, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülne az ember. Egyszer béke van, ami megnyugvással jár. Majd aztán háború következik, vagyis az elkeseredettség. Ez így megy mindaddig, amíg nem ismeri fel a féltékeny fél, hogy bizony meg kell vizsgálnia önmagában, mitől alakul ki benne időnként ez a gyötrő érzés és lesz rajta úrrá. Hiszen a féltékenység, egyre inkább aláaknázza az önbizalmat. Az indulatok fokozódhatnak, majd jönnek a szakítások és a kibékülések. Egyre nagyobb hőfokon tombol a pusztító erő. A nő és a férfi élete egyre inkább beszűkül, hiszen a féltékeny fél minden esetben korlátozza viselkedésével a párja önálló mozgásterét. Anélkül pedig nem lehet létezni.

Vajon másként élik meg a féltékenységet a nők és a férfiak?

A férfiak leginkább attól tartanak, hogy partnerük megcsalja őket. Ha feltételezik a megcsalást, akkor nem tartják magukban az érzelmeiket, hanem heves indulattal reagálnak. Akár korlátozzák a nőt a szabad mozgásában és minden erejükkel magukhoz akarják láncolni. Gyakori és egyben szélsőséges példa erre, hogy a féltékeny férfi partnere nem vállalhat munkát, sőt még a lakást sem hagyhatja el nélküle.

A nők viszont az érzelmi eltávolodástól tartanak leginkább.Gondolataik arra irányulnak, hogy párjuk mással érzi jól magát. Ők maguk már nem fontosak. Ilyenkor  idegesek és sírógörcsöt kaphatnak. Nagyon magányosnak érzik magukat. Vagyis a nők esetében nem az indulatoké a főszerep. A nők a partnerük szexuális hűtlenségét kevésbé élik meg drámai módon. Ők inkább magukban őrlődnek, akár depresszióssá válhatnak ezáltal. Nem a másikat vádolják, hanem saját kudarcként élik meg a féltékenységüket. Ezért érdemes feléjük fordulni és megfogni a kezüket.

Mi a helyzet a szerelemmel és a féltékenységgel?

A szerelem és a féltékenység egyáltalán nincsenek messze egymástól. Meggyőződésem, hogy mindig együtt járnak, kéz a kézben. Amíg a szerelem egy csodálatos, pozitív és felemelő érzés, addig a féltékenység egy negatív mostoha jelenség. Csak gondoljunk bele! Ha nem vagyunk szerelmesek, akkor lehetünk e féltékenyek? Egy biztos! A féltékenység a szerelemből táplálkozik, onnan szívja el az energiát, az őserőt. A féltékenység beférkőzhet minden szerelmes ember szívébe és annak vagy az eldugott vagy pedig a látható zugába befészkelheti magát. Vagy előre tör vagy pedig meghúzódik a háttérben. Egyszer így, egyszer pedig úgy, ahogyan éppen az élet hozza. Mikor előre tör, akkor viszont megmérgez mindent maga körül. A féltékenység próbál ugyan a szerelem fölé kerekedni, amellyel el is nyomhatja azt. De ha felszínre tör és beteges formát ölt, az egyensúly egészen biztos, hogy felborul. Szó szerint tombol és rombol maga körül. Ilyenkor olyan tettekre lesz  képes az ember, amelyet még magának is nehéz lesz megbocsájtani.

Úgy gondolom, hogy nem kell súlyos önértékelési zavar és önbizalomhiány ahhoz, hogy valaki kontrollt veszítsen és hagyja magát elsodorni ennek az érzésnek. Ha van okod a féltékenységre, ha nincsen, ez előfordulhat mindenkivel, amikor szerelmes. Egy önmagával elégedett, pozitív beállítottságú, egészséges önbizalommal rendelkező emberen is eluralkodhat ez a kegyetlen érzés, a szerelemféltés. Nem ismeri be magának, hogy féltékeny. Kikéri magának. A saját önértékelésével nyugtatgatja magát, de rájön, ha letagadja a féltékenység létezését, akkor azzal magának hazudik.

De vajon a szerelemféltés és a féltékenység ugyanaz a jelenség?

Mitől is lenne más! Csak így szebben hangzik. Gondoljunk csak  Shakespeare Othello című drámájára, amelyben szerepel az a bizonyos” zöld szemű szörny”, a velencei mór, Jágó ármánykodására, szerelemféltéstől elvakulva, megfojtja hűséges hitvesét, Desdemonát.

Kép: Féltékenység.