Minőség Párkapcsolat
Tarr Éva párkapcsolati coachKellőképpen értékeled a társad?
Sokszor előfordul, hogy az önbizalmunkat azért veszítjük el a párkapcsolatunkban, mert a társunk nem fejezi ki a támogatását. Sem szavakkal, sem pedig cselekedetekkel. Nem áll ki mellettünk. De vajon ez attól van, hogy nem tetszik neki az, amit éppen csinálunk, vagy nem tud ránk felnézni, ezért aztán több figyelmet, dicséretet sem érdemlünk?
Egy párkapcsolatban minkét félnek egyformán szüksége van támogatásra, elismerő és biztató szavakra. Fontos, hogy felnézzünk a társunkra, hogy elismerjük a munkáját. Értékeljük a családban betöltött szerepét, erőfeszítéseit. Hogy a családért mit tesz meg, és a gyermekekért Attól, hogy egy nő otthon van és a család háttérmunkáját végzi, megteremtve vele otthon melegét, éppolyan munkát végez, és elismerést érdemel, mintha másutt dolgozna.
A lényeg, hogy bármit is csinál a párunk, mindenképpen álljunk ki mellette vállszélességgel, és támogassuk őt, ahogyan csak tudjuk és adjuk tudtára, hogy elismerjük őt.
Ha ezt meg tudja tenni, akkor borítékolható, hogy változás áll be a párkapcsolatban, és jó irányt vesznek a dolgok.
Az elismerés mindenkinek fontos. Vágyunk erre az érzésre. Egyre nehezebb teljesíteni ahhoz, hogy elismerést kaphassunk, akár a munkahelyünkön. Ezért ne szűkölködjünk otthon az elismerő szavakkal! Aki azért dolgozik, hogy a párkapcsolatának, családjának jobb legyen, nagyon nagy megbecsülést érdemel.
Hálás napot kívánok!
Legutóbbi hozzászólások