Minőség Párkapcsolat

Tarr Éva párkapcsolati coach

De vajon mi áll a minket érő kritika mögött?

Nincsen ember a Földön, aki ne kapna rendszeresen kritikát. Nem jó érzés hallgatni, ez igaz. De a kritika lehet építő hatású is. Kérdés, hogy csak azt látjuk benne, hogy a társunk szándékosan bánt minket és fájdalmat akar okozni azzal, hogy kimondja, „ami a szívén, az a száján is.”

De tegyük a szívünkre a kezünket, és lássuk be, hogy bizony, mi magunk is szoktunk kritikákat megfogalmazni. De biztos, hogy szándékosan bántjuk vele a társunkat? Hát, nem! Azért nem, mert ha kritizálunk, nem történik más, mint egyfajta igényt fogalmazunk meg. Társunk és éppen ezt teszi. Vagyis nem akarunk a társunknak rosszat, de nem is szabad a kritikáját gonoszkodásnak vennünk

Tehát, minden kritika mögött egy igény húzódik meg. Kellőképpen burkolva szoktuk kapni a kritikát, de ha kibontjuk a csomagolást, megfejthetjük és megláthatjuk, milyen igény bújik meg a dobozka mélyén. Az iskolában nem tanítják ezt a fajta szemléletet, miszerint oda kellene figyelni magunkra és a társunkra olyannyira, hogy az igényeinket megfelelő szavakba foglalva juttassuk el hozzá. Sokszor csak úgy, nyers stílusban fejezzük ki, amit érzünk. Aztán van is min a társunknak rágódnia. De ez így nincsen jól! Egy jól működő párkapcsolatba nem fér bele  egymás megbántása és a dolgokon való rágódás sem

Sokszor tényleg azt szeretnénk,hogy értsen meg bennünket  a másik, de ha nem úgy tesszük mindezt, ahogy helyénvaló lenne,nem érti meg a társunk, igazán mit szeretnénk.

Ilyeneket vagyunk képesek mondani::

  • Neked soha semmi nem felel meg!
  • Soha nem figyelsz rám!
  • Elegem van abból, hogy ilyen rendetlen vagy!
  • Minden fontosabb nálam!

Ugye ilyen hétköznapi kritikákról beszélek! Ezekből és az ehhez hasonló „beszólásokból” adódnak a konfliktusok. Pedig ez nem más, mint kommunikációs probléma. Mert meg lehetne mindezeket másképpen is fogalmazni. Akkor reménykedhetünk abban, hogy a társunk észreveszi és meg is érti a mondandónk mögött meghúzódó igényünket. hogy több figyelmet szenteljen kettőnknek, mert több megértésre és törődésre lenne szükségünk. Vagy beszélgetni szeretnénk többet. Minőségi időt együtt tölteni.

Érdemes megtanulnunk kritika nélkül megfogalmazni a szükségleteinket, hogy valóban kritika nélkül élhessünk. Meg lehet tanulni.

Tanácsadáson megtanítom a pároknak, miként lehet eredményes a kommunikáció, hogy a jövőben ne bántsák meg egymást és boldogabban és harmóniában teljenek az éveik.

Bejelentkezés / Kapcsolat

Amennyiben úgy érzed/érzitek, hogy a problémák elhatalmasodnak felettetek a pároddal és nem tudjátok magatok megoldani a gondjaitokat, forduljatok hozzám bizalommal!